A vizsgálat minden esetben az Ön megismerésével kezdődik. A beszélgetés során az állapotával kapcsolatos tüneteket, panaszokat, a korábbi, akár más szakterületeket is érintő betegségeket (allergia, magas vérnyomás, cukorbetegség) kell tisztáznunk.
Várandósgondozás esetén
A megbeszélést követően történik a nőgyógyászati vizsgálat. Elsőként áttekintésre kerülnek a külső nemi szervek: a kisajkak, nagyajkak, hüvelybemenet, csikló, szeméremdomb, gát, valamint a végbélnyílás.
Ezután következik a feltárás, amelyet különböző méretű steril hüvelytükörrel („kacsával”) végzünk. Ekkor válik láthatóvá a hüvelyfal, valamint a méh hüvelyi része (portio vaginalis uteri), vagyis a „méhszáj”. A méhszáj megtekintése kolposzkopiával történik, amely sok mindenre fény deríthet, mint a méhszáj kóros állapota (pl.: méhszájseb), amit lézerrel lehet eredményesen kezelni.
Megtekintés után történik a mintavétel, részben a méhnyak külső felszínéről, részben a méhszájból. A mintavételhez többféle mintavételi eszköz áll rendelkezésünkre, amelyet az anatómiai viszonyoknak megfelelően választunk ki.
A levett kenetet tárgylemezre fixálva küldjük a citológiai laboratóriumba, ahonnan körülbelül 2 hét múlva kapjuk meg az eredményt. Ha szükséges, lehetőség van további vizsgálatok elvégzésére is (pl.: mikrobiológiai mintavétel, HPV-vizsgálatra mintavétel).
Ezt követően kerül sor a tapintásos, ún. bimanuális („kétkezes”) vizsgálatra, amely során a szakorvos, a hasfalon keresztül is megtapintja a kismedencei szerveket, a méhet (alakját, nagyságát, konzisztenciáját), illetve a petefészket.
Kiegészítő vizsgálatként segíti a diagnosztikát a hüvelyi ultrahang vizsgálat is, mert tapintással nem minden esetben ítélhetők meg a belső szervek.
Nőgyógyászati magánrendelésünkön többfajta ultrahang technológiát is alkalmazunk. A legkorszerűbb, prémium kategóriájú 2D hasi és hüvelyi ultrahang mellett 3D és 4D ultrahang, illetve babamozi is rendelkezésünkre áll.
A 3D ultrahang a 2D továbbfejlesztése. Ennél a vizsgálófej különböző szögekből készít felvételeket, majd ezekből áll össze a kép. A 4D ultrahang a 3D-s technológiát alkalmazza, az idő dimenziójával kibővítve. Így kapunk 4D felvételeket, amelyeken már mozgóképet láthatunk a babáról. Az 5D vizsgálat igazából a nagy felbontást teszi lehetővé, mely során a magzatot élőben látjuk a méh üregében.
Emellett rendelkezünk Doppler Color ultrahanggal, amellyel az áramlást tudjuk mérni, amivel kóros esetben súlyos betegségeket tudunk diagnosztizálni (pl.: petefészek rák, méhen kívüli terhesség). Ráadásul a Doppler-ultrahang technikával az anyai és magzati erekben a véráramlás non-invasiv úton mérhető.
A nőgyógyászati ultrahang vizsgálatunkon célunk a női kismedencei szervek pl.: méh, petefészkek esetleges betegségeinek elsősorban daganatainak felismerése.
A petevezetékek átjárhatóságának vizsgálata (ultrahang HyCoSy) a meddőségi kivizsgálás elengedhetetlen része. Számos betegség, fertőzés, fejlődési rendellenesség miatt bekövetkezhet a petevezeték elzáródása, melynek következményeként elmarad a megtermékenyülés.
A vizsgálat ambuláns körülmények között történik, egy speciális oldat (kontrasztanyag) beadásának segítségével. A kontrasztanyagot egy igen vékony gumicső (katéter) segítségével juttatjuk a méhűrbe és a petevezetékekbe, a nyakcsatornán keresztül. Így láthatóvá tehető a petevezeték, és a méh ürege is, tisztázhatók a fejlődési rendellenességek, vagy gyulladást követő hegesedés során kialakuló elzáródások.
A vizsgálat ultrahangvizsgálat segítségével történik, így nem kell számolni sugárterheléssel. Enyhe fájdalommal, alhasi görcsöléssel járhat, emiatt a vizsgálat előtt 30-40 perccel görcsoldó, illetve fájdalomcsillapító tabletta bevétele javasolt. A vizsgálatot követően ez az enyhe kellemetlenség azonnal megszűnik.
Nyugodt környezetben, megbízható és lelkiismeretes hozzáállással várjuk.
Mert az egészség nem játék.
Kérjen időpontot vizsgálatra
Nyitvatartás: H-P 8:00-19:00 | SZ-V: előzetes telefonos egyeztetés alapján
Az időpontfoglalással elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat.
Kérjen időpontot vizsgálatra
Nyitvatartás: H-P 10-19:00 | SZ 9-13:00
Az időpontfoglalással elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat.
Kérjen időpontot vizsgálatra
Nyitvatartás: H-P 10-19:00 | SZ 9-13:00
Az időpontfoglalással elfogadja az adatkezelési tájékoztatónkat.